Pajtakert

Rólunk

“Sok földet bejártam, de mégis csak Nógrád tetszik legjobban: hegyeivel, völgyeivel, egyenesre nőtt fáival. Ez az én igaz hazám.”

Mikszáth Kálmán

 

Hollókő szívében, 30 éve az Önök szolgálatában.

Pajtakert: A palóc hagyományok őrzője Hollókőn

Családi vállalkozásunk már több mint 30 éve fogadja nagy szeretettel a hozzánk látogató vendégeket Hollókőn. Népművészetek iránti szeretetünkön az egymást követő generáció váltások sem fognak ki, és igyekszünk hagyományainkat és a hagyományos palóc életvitelünket bemutatók és játékos feladatok formájában is megismertetni vendégeinket.

Hollókői programok tekintetében számos lehetőséget kínálunk kis és nagy csoportok számára egyaránt, mindenféle korosztály és náció számára. Rendezvényhelyszínünk, a Pajtakert a jelenlegi falu közepén, emellett az Ófalu elején helyezkedik el, így ideális kiindulópontja mind a csapatépítő, mind egyéb csoportos rendezvények és idegenvezetés szempontjából!

Hollókői programjaink előzetes egyeztetést igényelnek, azokat angol és magyar nyelven is biztosítani tudjuk. Továbbá lehetőség van minden általunk nyújtott céges vagy egyéb csoportos programhoz pogácsát, bodzaszörpöt, kávét, túrós lepényt, rétest, pálinkát vagy akár lángost is rendelni – bővebb tájékoztatásért látogasson el Palóc Gasztronómia oldalunkra.

Látogass el hozzánk Te is, fedezd fel Velünk Palócföld ékkövét, Hollókőt!

A Pajtakert egy családi vállalkozás

Csapatunk

Dani

Ügyvezető igazgató

Éva

Irodavezető

Gergő

Rendezvényszervező

Margit

Hagyományőrző

Levi

A falu kovácsa

Szilvi

Rendezvényszervező

Idegenvezetés

Idegenvezetés

Válassza helyi idegenvezetőinket! Túráink magyar és angol nyelven is elérhetőek.

Széleskörű programkínálat

Széleskörű programkínálat

Személyre szabott programkínálat az Ön igényének megfelelően!

Gyors ügyintézés

Gyors ügyintézés

Írjon Nekünk és garantáltan egy napon belül választ kap!

Rugalmas időbeosztás

Rugalmas időbeosztás

Helyi lakosok lévén rugalmasan tudjuk alakítani a program menetrendjét az Ön kedvének megfelelően!

Korábbi vendégeink ajánlásával

Kiváló programok

0 +

Év tapasztalat

0 +

Elégedett vendég

    György

    Kedves fogadtatásban részesültünk. Nagyon tetszettek a programok, különösen a népviseleti bemutató, ahol a párommal beöltöztettek minket. Isteni volt a lángos, finom volt a bodzaszörp, és profi volt az idegenvezetés. Biztos visszatérünk!

      Szilvia

      Nagyon profi csapatépítést szerveztek nekünk! Nagyon kedvesek és figyelmesek! Ha járunk még arra biztos, hogy ide fogunk ismét menni. 🙂

        Zoltán

        Nagyon kedves szívélyes fogadtatás,élménydús beszámolók ❤❤❤ Szövőműhely ,palóc népviselet,terítők, vásznak ❤❤❤ Kovácsműhely ,eszközök szerszámok ❤❤❤Kézműves bolt,kézzel készített ajándéktárgyak ❤❤❤

          Ildikó

          Hangulatos vendég fogadás, pontos, mindenre kitérő helytörténeti előadás! Köszönöm a Monor és környéke vidám kirándulós csoport tagjai nevében.

          Galéria

          Kapcsolatfelvétel

          Ne habozz felkeresni minket az alábbi elérhetőségeken!

          Elérhetőségek